Külső: Véleményem szerint egy srácot megkérni arra, hogy beszéljen a külsejéről felér egy kiheréléssel. Az olyan csajos dolog. És sajnos emiatt nyilatkozni a száraz tényeken kívül nem is tudok. Barna a szemem, a hajam, magas vagyok és van egy csomó anyajegy az arcomon, amiket ki nem állhatok. Azonban a gyengébbik nem pár válogatott véleményével szolgálhatok. Egyszer valami átutazó szőke csajszi mondta nekem: "Tudod, ha cukorból lennél megennélek" Na, ez egy elég gagyi duma volt, szó se róla. Volt ennél sokkal kreatívabb versenyző is. A nyertes szöveg pedig így hangzik: "Csak egyszer lássalak meg az ágyamban félpucéran és nem mászol ki onnan soha többet" Az már részletkérdés, hogy egy részeg, kopaszodó 40-es nőtől származik az idézet, a véleménye magáért beszél.

Belső: Kívülről minden bizonnyal egy kezelhetetlen lázadó kamasznak tűnök. Nos, egy bizonyos mértékig talán az is vagyok, ám amit a külső szemlélő nem láthat az az, hogy mi folyik a felszín alatt. Hogy egy gyerek (mert 15 évesen még joggal mondhattam magam gyereknek) elveszti mindkét szülőjét, és a kedves, ám szülőségben elég labilis nagynénjére lett bízva, akinek a nővére néha több "anyai" tanácsot ad, mint a gyámja. És akkor még nem beszéltem a vámpírokról, akik aktív részesei lettek az életemnek. Nem telik el úgy nap, hogy ne lebegne ott a fejem fölött: járulékos kár. Ugyanis a legtöbb vámpírnak csupán ennyit jelentenék, ha megölnének. Az életemet többször használták már labdának, amit ide-oda dobálhatnak, mint a rossz lányok cserélik a pasijukat. Mert hát végeredményben sosem voltam több, mint Elna Gilbert kisöccse, akivel roppant szórakoztató fenyegetőzni. És ha egyszer véletlenül tényleg meghal... ugyan kit érdekel.

Kezdhetném stílusosan azzal, hogyan, hol és mikor születtem. De szerintem, aki idetéved az ezzel tökéletesen tisztában van, a családi hátteremet pedig könyökből fújja. Hát persze, hiszen én vagyok a kicsi Jeremy, Elena öcsikéje, akinek mindent szabad, csak amit akarna nem, és aki mindent megtesz, csak amit kellene nem. Szóval nem mesélem el, hogy kik voltak a szüleim, és milyen viszonyban voltam velük. Jennáról sem fogok beszélni, mert az is egy olyan történet, amivel mindenki tisztában van. Helyette inkább megmutatok egy régi naplóbejegyzést, és utánam a vízözön…

2009. december 19.
Elment… E.L.M.E.N.T. ELMENT!!! Sassy egy szó nélkül hagyott itt, és még annyi gerinc sem volt benne, hogy legalább egy sms-t küldjön. Sosem vártam tőle, hogy majd a nyakamba borulva köszön el csókok közepette, vagy búcsúkönnyektől áztatott levelet hagy maga után, de arra nem számítottam, hogy egyetlen árva nyikkanás nélkül hagyjon itt. Elvégre három nappal ezelőtt még váltig állította, hogy szeret és, hogy senki más nem érdekli. Pedig az én vállamon sírta ki magát az isten szerelmére! Amikor a szülei bejelentették, hogy állást kaptak Franciaországban egyedül én tartottam benne a lelket. És hálaképpen most itt hagy. Nem vártam el, hogy maradjon csak miattam, nem vagyok hülye, tisztában vagyok azzal, hogy nem kérhetek ilyesmit tőle. Egyébként sem tehetné meg… Virginia állam és a törvényei…
De, hogy a konkrét helyzetet vázoljam, miután kiőrjöngtem magam. Szóval három nappal az ominózus „Anyáék elmennek és magukkal akarnak vinni” hiszti után, azaz ma, szokásos suli utáni (vagy néha helyetti) sétámat tettem a Barker Street-re, az emeletes kis keres házba, annak is az emeleti második szobájába. A bökkenő ott volt, hogy a bejárati ajtó zárva volt, Sassy ablakában lehúzva a redőny és az egész épület érintetlennek tűnt. Legalább húsz percig nyomtam a csengőt, kopogtam és a kiabálással is megpróbálkoztam, de csak annyit értem el, hogy hülyének éreztem magam. Mire már tényleg feladtam a bejutást, a szomszéd – legalább 100 éves – nénike szódásüveg szemüvege fölött átvigyorogva nézett rám. „Flickback-ék reggel elmentek itthonról. Vitték magukkal a kislányt is, és azt hiszem tegnap egy bútorszállítót és látni véltem.” Közölte velem, olyan mosollyal az arcán, mint aki őszintén örül ennek, vagy mintha egy 20 éves cukrosbácsi ajánlott volna neki egy éjszakát. „Elköltöztek?” Teljes döbbentségben néztem vissza a nénire. Csak bólogatott hatalmas mosollyal és megkönnyebbültséggel az arcán. „Jobban jártál fiacskám. Nem tudom mit akartál attól a lánytól, de ő… rossz” Ennél a pontnál elkomorult a hangja és nem tudtam hová tenni, hogy mi történik most.
Hazáig végig azon gondolkodtam, hogy Sassy miért ment el egy szó nélkül és a szomszédja miért mondta rá, hogy rossz. Tény, hogy nem volt egy angyal, de ki az? A mi korunkban az ártatlan cigizések a kertben anyuék háta mögött, vagy egy gyerekzsúrnak indult hajnalig tartó dorbézolás tökéletesen normális. És nem olyannak tűnt a nő, mint aki ne értené meg az ilyesmit. A begyöpösödött öregeknek az arcára van írva az életszemléletük. De ő úgy tűnt komolyan gondolja, amit mondott… igazán komolyan.
A ház teljesen üres volt és csendes mikor hazaértem. Persze, anyáék dolgoznak, Elena pedig az iskolában. Ő a „jó” testvér, akinek nincsenek stiklijei, aki kedves aranyos és olyan gejl, hogy megfulladok rajta. Egyedül voltam akkor is, mikor a szobám ablakát nyitva találtam pedig egészen határozottan emlékeztem, hogy becsuktam reggel. Ki az az elembeteg őrült, aki az emeleti ablakon tör be, amikor a nappali hátsó üvegajtajánál sokkal könnyebb próbálkozni. A biztonság kedvéért szétnéztem azért a szobában hátha eltűnt valami. Minden érintetlen volt. A ruhák szanaszét dobálva, ahogy reggel hagytam, az arany nyakláncom a helyén, ahol mindig is volt. Még a 200$-os Pet Rwider tollat sem vitték el a vitrinből, pedig messziről csillogott a ezüst borítása. Egyedül az ágyamon találtam egy fehér borítékot, nekem címezve. Se feladó, de irányítószám, egyszerűen annyi: Jeremy.
Jer!
Nem akarom túl sokáig húzni, mert anyámék így is megtiltották, hogy bármiféle kontaktba lépjek veled. De nem hagyhatlak itt mindenféle magyarázat nélkül. Annyit mondhatok, hogy van egy oldalam, amit nem ismersz és amire nem vagyok büszke. Ezért kell elmennem. Ha rajtam múlna, maradnék, de nem lehet. Ne higgy a pletykáknak rólam! Ne bízz senkiben! Nem biztonságos a város. Remélem egyszer még látlak. Csók: S
Ennyi… ennyivel hagyott egyedül…

Akkor még nem tudtam, nem is sejtettem, de Sassy vámpír volt. Nem is akármilyen. Ő és az úgynevezett szülei valójában még túlzottan jó viszonyban sem voltak, nem, hogy igazi család lettek volna. Egyszerűen könnyebb volt így élniük és kész. Alkalmazkodtak, mint mindenki.
Sose hittem, hogy hamarabb volt kapcsolatom egy vámpírral, mint Elenának. Sosem mondtam el neki. Nem is fogom. Sassy pedig azóta nem jelentkezett, pedig az életem immáron szinte csak a vámpírokról szól.