Külső: Az első dolog, ami mindenképpen feltűnik rajta, az a sötétvörös haja. Csak aztán a szegecses nyakörv a nyakán, és a karkötők a csuklóján. Afféle gótikus szépség a sápadt bőrével és kecses, macskaszerű mozgásával. Öltözködésével hol a mai divatot követi, hol az elmúlt évszázadokét, de mindenben jól érzi magát. Elmaradhatatlan kísérői a hihetetlenül magas sarkú cipők, és az ostor, amit még az egyik áldozatától lopott el. Az amulettje egy vörös kövekkel díszített gyűrű, ami egy rózsához hasonlít.

Belső: Fura lány, fura szokásokkal. Akár azt is lehetne rá mondani, hogy elmebajos, de ez nem igaz. egyszerűen csak kedvét leli abban, hogy az emberekkel szórakozik. Alapjában véve egészen barátságos, és nem is gyilkol ész nélkül... De rosszabb napjaiban jobb őt kilométerekre elkerülni. Az őszinteség nem az erős oldala, de utálja, ha hazudnak neki. Az idegenekkel szemben bizalmatlan, nekik mindig csak az önző szuka álarca mögé rejtőzve mutatkozik meg. Igazi személyiségét csak keveseknek fedi fel, de ezek a szerencsések az igazi Emilie-t kapják, nem a "maszkosat".

Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet felmászni a reptéri hangár tetejére, hogy megnézzem a naplementét. Igaz, nem céltalanul üldögélek itt: Haydenre várok. Akinek mellesleg már tíz perce itt kéne lennie. Hacsak nem több. Már éppen indulni készülök, amikor valaki leül mellém.
- Ne haragudj, feltartottak.
Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy Hayden kiveszi a zsebéből a két repülőjegyet. Az egyiket felém nyújtja, a másikat pedig visszagyűri a zsebébe.
- Biztos vagy benne, hogy minden készen áll?
- Igen. Sebastien biztosított, hogy minden készen áll. A limuzin ott fog várni a repülőtér parkolójában. Minden adat, amire csak szükséged lehet, ott lesz a laptop merevlemezén. Igaz, kódolva, de biztos vagyok benne, hogy elboldogulsz vele.
Rávillantok egy szívdöglesztő mosolyt a fogadott testvéremre, majd miután sok szerencsét kíván, játszi könnyedséggel ugrok le a hangárról. Még látom, ahogy Hayden is leugrik, aztán a repülőtér főépülete felé veszem az irányt. Pár perc múlva már a felszállók közt várakozok a táskámmal.
Jó tíz perc várakozás után végre a repülőgép fedélzetén találom magam. Szerencsémre egy fiatal srác ül mellettem, aki csak egyszer néz meg magának, aztán belefeledkezik valami könyvbe. A fejemben egyre csak Hayden szavai visszhangoznak: "az információk kódolva lesznek." A fenébe, elfelejtettem rákérdezni a legfontosabb dologra. Nem törődve a tiltással előveszem a zsebemből a telefont, és kiválasztom az öcsém számát
- Hayden..? De megkapom AZT a kést?
A mellettem ülő srác ijedten kapja fel a fejét, de miután vetek rá egy pillantást abból a "kuss vagy megöllek" fajtából, visszatér a könyvéhez. Viszont a telefon túlsó felén is csend honol.
- Hayden? Ott vagy?
A telefon túlsó oldalán még mindig csend, majd hangos káromkodás, végül valaki halálhörgése. Aztán az öcsém végre megszólalt.
- Igen, Emilie, megkapod a kést. De vigyázz, valaki a nyomodban van... Keres téged. Én a helyedben vigyáznék, kivel lépek kapcsolatba.
Mielőtt bármit is mondhatnék, leteszi a telefont. Hirtelen olyan érzésem támad, mintha a repülőn ülő összes ember meg akarna ölni. De már rég felszálltunk, esélyem sincs, hogy kiszálljak.

Zihálva ülök fel az ágyon. Megint ez az emlék... Kitapogatom a párnám alatt a kést. Megvan még. De hol van Sebastien? Hiszen világosan emlékszem, hogy az éjszakát vele töltöttem. Pár percnyi céltalan nézelődés után a tekintetem megakad az éjjeliszekrényen heverő cetlin.

Ha keresnél, Mystic Fallsban megtalálsz. S.

Így hát kezdetét vette a hajtóvadászat... Amiben hol én vagyok a vadász, hol Sebastien.