Amikor a kávé elém került valahogy sejtettem, hogy lesz valami gond ezzel a Kimmel. A nevét elhittem, bízni nem bízok benne, ami érezhető egy kissé a viselkedésemen, de nem vagyok a régi. Bár régen sem bíztam meg minden utamba akadó emberben, aki meghívott kávézni. Sikerült újra szerezni egy kis csésze kávét, amiben nincsen verbéna. Nem tudom, hogy a városnak, az alapítóknak és a tanácsnak honnan van ennyi vasfüve, hogy még a helyi kávézókba is jut belőle bőven, de igen nagy készletet találhattak, ha megtehetik. Mióta Zac vasfüve elfogyott én nem is nagyon láttam ilyen növényt. De valahonnan mindig előkerül.

Este Lockwoodéknál lesz egy buli. Csak azért mentem bele, mert Elen és Bonnie belerángattak. Semmi kedvem nem lett volna most ott tombolni Tyleréknél, amikor szakítottunk. Egy kicsit furcsán bírom, mert közben valahol, nagyon mélyen még mindig szeretem és törödni akarok vele, de tudom, hogy Klaus abszolút irányítása alatt tartja és ha csak megkéri, hogy harapjon meg, megteszi. Én pedig egyszerűen meghalok. Szörnyű érzés tudni, hogy egy nagy játék része vagyok és akár a következő pillanatban is megjelenhet valaki, aki követeli, hogy menjek vele, vagy egyszerűen bepakol egy autóba, aztán Klaus-nál kötünk ki. Vajon mi lehet most Klaus terve? A fene tudja…

Kim mesél arról, hogy valójában Ő Mytic Falls-i, ami azért furcsa, mert eddig életemben nem láttam még. Így is úgy találkoztam vele, hogy valamilyen szempontból halott vagyok, ami azért vicces. Az emberek tényleg nem is sejtik, hogy amikor velem beszélgetnek, akkor valójában egy halottal beszélgetnek. Bár van, aki azt mondja, hogy a vámpírok igenis élnek. De ha nem dobog a szívük, akkor már nem élnek. Akkor most hogy is van ez?

- Nem tudom, hogy milyen állat keveredhetett a környékre, ami ilyen nagyon veszélyes. Talán valami medve, vagy hasonló nagy állat. De szörnyű, hogy van, aki fél emiatt. Szerintem amíg a városban vagyunk nem kell félni. Futni például az utcán is lehet, nem kell mindjárt kimenni az erdőbe, mert olyan szép, mikor felhívják rá a figyelmünket, hogy ne menjünk… - Kicsit hosszúra sikerült a válaszom, de volt benne őszinte rész is. A medvés persze nem az volt, hiszen nagyon jól tudom, hogy nem holmi grizly tartja rettegésben az embereket, hanem vámpírok és vérfarkasok, meg hibridek garázdálkodnak – már a városban is.

- Egy jó ruhát? Ma akarod megvenni? Lockwoodéknak ez az egyik nagy évi bulija! Már hamarabb meg kellett volna venned a ruhád, alig lesz valami a boltban… A főtéren, a templommal szemben van egy kis utca, ott van egy nagyon jó olasz üzlet. Csodaszép ruháik vannak, ha még maradt valami. De tudhatnád, hiszen ide valósi vagy… - A végére teljesen belejövök a ruhás dologba, azonban nem tudja elkerülni a figyelmemet, hogy mégis csak engem kérdez a ruha dologról, mikor Ő is idevalósi. Betudom annak, hogy egyszerűen bízik a véleményemben, hiszen sokan mások is megbíztak bennem és most már majdnem olyan népszerűen a gimiben, mint én óvodában voltam.

Ugyan ma már nem szeretek ezzel hencegni, de nagyon jól esett a népszerűség, amit kaptam a gimnáziumban. Amit persze ki is használtam. Néha picit olyan voltam ugyan, mint a suli hercegnője, de nekem nagyon tetszett a hivatás. Kiskoromban hercegnő akartam lenni, csak aztán rá kellett jönnöm, hogy ilyen hivatás nem létezik. Ezért csináltam magamnak. Azért azt sajnálom, hogy a gimit nem sikerült élve befejeznem. Viszont így is én lettem a végzős bálkirálynő, aminek nagyon örültem, mert már kicsi korom óta arról álmodtam, hogy egyszer ott fogok állni valakivel és én leszek az, akire mindenki felnéz, meg minden. Annak is nagyon örültem, hogy Tyler lett a bálkirály és nem Stefan, így legalább egy kicsit bizonyítottam is, hogy jobban vagyunk Elenánál. Aztán azóta mi is szakítottunk, mert nem csak Stefan bolondult meg, de Tyler is.

Most úgy néz ki, hogy Stefan visszatért hozzánk, úgy, ahogy kell, tehát végre nem az a vérszomjas vadállat, akit Klaus csinált belőle, hanem újra Elena Stefanja. Az a lány az ujja köré csavarta a Salvatorékat, az kétségtelen. De, hogy ne hogy sikerült, arról fogalmam sincs. És arról sem, hogy hogyan tudta így cserben hagyni Damon-t. Mondjuk ott volt Stefan, aki visszatért. Meg tudom érteni, hogy milyen nehéz dolog két ember közül választani. Mint Matt és Tyler. Egyik sem jött össze a végén. De csak akad valaki ebben a tetves városban!

Valami nagyon gyanús volt a lányon és talán nem is ok nélkül. Mystic Falls-ban manapság senkiben nem lehet megbízni. Feltűnik egy új arc, megbízol benne, másnap meg már valamelyik alapító család pincéjében végzed egy székhez láncolva. Ja! Az a mi családunk pincéje, de inkább hagyjuk. Kicsit kényes téma, az apámmal együtt, akiben még mindig nem tudok újra, teljes mértékben megbízni, azok után, ahogy olyan durva módszerrel próbált mássá változtatni, miközben én az vagyok ma, aki és büszke vagyok magamra, hogy el tudtam ezt érni. Mert nem vagyok szörnyeteg és nem is engedelmeskedem senkinek. Például Klaus-nak.

Ugyan tudok néhány dolgot Klausról, nem akarok belefolyni a dolgokba, bár úgy néz ki, akaratom ellenére ez mégis megtörténik. Klaus-nak is csak addig leszek jó, amíg valakit sakkban tarthat azzal, hogy megöl. Ezzel azt hiszen nem is csak egyvalakit irányíthat – ha többen is szeretnek, mint gondoltam, akkor még több embert vehet rá dolgokra velem. De az is előfordulhat, hogy éppen engem vesz rá dolgokra. Ebbe bele sem merek gondolni. Legalábbis nem most, nem itt.
Vajon miért nem tudok egyszerűen bízni ebben a lányban és hinni neki? Olyan óvatos és kicsit fura is. Talán csak színészkedne? Még nem tudom eldönteni, de hamar ki fog derülni, ugyanis én is elég sok időt töltöttem azzal, hogy színészkedjek a gimnázium alatt, aztán meg még többet kellett, hiszen vámpírrá változtam és senki nem járkálna szívesen egy vérszomjas ragadozóval az oldalán.

- Örülök, Kim. – Rámosolygok. Nem tudom, hogy ez-e az igazi neve, de nem is érdekel. Ezt elhiszem neki, ha bízni még továbbra sem bízom benne. Okosan olyan kávét rendeltem, amiből kifelejtették a vasfüvet, ami ebben a kávézóban elég gyakori, tekintve, hogy pár héttel ezelőtt furcsa állattámadásban meghalt az egyik alkalmazottjuk. Anya mesélte, hogy ne nagyon jöjjek ide, mert a torkom bánná és eddig el is kerültem, de mit gondolt volna Kim, ha visszautasítom a meghívását és egyenesen tovább sétálok? Rögtön gyanús lett volna neki valami.

Érdeklődve hallgatom, ahogy beszámol arról, hogy egész kiskorától kezdve itt élt a városban. Még egy gimibe is jártunk. Furcsa, mert én is kiskoromtól kezdve a városban élek, itt születtem, itt nőttem fel, mindenki ismer, ismerik a szüleimet és én is ismerem mondhatni az egész várost, de Kim-et még soha nem láttam korábban. Furcsa.

- Furcsa, hogy nem emlékszem rád. Soha nem láttalak még korábban… - Jegyzem meg csak úgy mellékesen és figyelem, hogyan reagál.

- Igen, én vagyok Caroline. – Elmosolyodom. Megint csak furcsa, hogy most tűnt fel neki, mikor már vagy tíz perce egy asztalnál ülünk, holott egész életében a városban lakott és mindig hallhatott róla, hogy én volt a gimi királynője. Bár az egy egészen másik része az életemnek. Azóta felnőttem. A következő kérdése kicsit meglep. Nem szokták tőlem megkérdezni, hogy mi a helyzet anyám munkájával. Oké, ez így totál hazugság, mert igenis szokták, de nem egy kávézóban és nem egy tőlem két évvel idősebb lány.

- Az elmúlt időben nem sok munkája volt, de persze folyamatosan nyomoznak az állattámadások miatt. – Remélem, hogy elég diplomatikusan tudtam neki válaszolni és nem fog nagyon rákérdezni a témára, mert nem szívesen adom ki a dolgokat, nem szabadna.

Kim kér még két kávét, amit nem nézek jó szemmel, mert tudom, hogy a következő adagban lesz vasfű is. Ugyan a kávék hamarosan megérkeznek, de az üres bögrék még ott vannak előttünk. Felemelem az üres bögrét és oda szeretném nyújtani a pincérnek, de a kezemmel véletlenül meglököm az újonnan szerzett kávét, ami egyenes úton esik le az asztalról, hogy csattanva törjön szét a földön. A kávé szétfolyik és még időben arrébb csúszom a széken, hogy egy cseppje se hulljon rám.

- Jaj ne! - Nézek a bögre szilánkjaira sajnálkozva, aztán fel a pincérre. – Sajnálom! Kifizetem! – Az csak gyorsan nemet int a fejével és mondja, hogy hagyjam, hiszen megint majdnem rajtam landolt a tartalma, a mai nap alatt már másodszor. Mosolyogva fordulok vissza Kim-hez, miután rendeltem még egy verbéna-mentes kávét.

- Mit is mondtál legutóbb? – Felvonom a szemöldököm és érdeklődve figyelem.